Kerékpárral Passautól Bécsig

2013. július 25.

7 óra 10 perckor indultunk a hotelból, autóbusszal vittek Aschachba, ahol már várt minket a hajó. Hasonlóan a tegnapi naphoz, terített asztalok vártak minket, és negyed kilenckor indult tovább a hajó. Egy nyugdíjas csoport töltötte meg a tegnap még üresen maradt helyeket. Indulás után pár perccel rögtön egy zsilipezés következett, immár az ötödik. Ezt az étteremből követtük nyomon, közben megreggeliztünk. Láttuk, néhány asztalnál megmaradtak a reggelik, például magyar útitársaink helyén is. Először azt hittük, lemaradtak a hajóról, de később a fedélzeten találkoztunk. Elmondták, ők reggeliztek a hotelben, ahol a szállásuk volt (nem ott, ahol a miénk). Pazar svédasztalos reggelit is kaptak. De az is teljesen elégséges volt, amit mi kaptunk a hajón.

Csodálatos tájakon hajóztunk. A Duna hurok látványa lenyűgöző.

Néhány kép a tájról

Már tegnap megtudtuk, hogy az egyik kapitány magyar, ma sikerült is vele beszélgetnünk. Nándor délvidéki, a másik kapitány szerb, a fedélzetmester bolgár volt.

Dél körül értünk Engelhartszellbe, ahol ismét autóbuszra kellett átszállnunk. Ezzel tulajdonképpen a hajóút véget is ért. Azt mondták, valami sztrájk miatt nem tudunk a német szakaszon zsilipelni, és továbbhajózni de szerintem ez csak egy mese volt. Már ott vártak minket az autóbuszok a kerékpárszállító utánfutókkal. A személyzet nagyon gyorsan átpakolta a bicikliket, mi pedig átszálltunk a buszra és így érkeztünk meg Passauba.

Megszemlélem a rakományt. Megvannak a kerékpárjaink, irány Passau!

Itt most már a biciklikkel folytattuk az utunkat. Egy hűs parkban az Inn partján megettük a szendvicseinket, majd elindultunk körülnézni a városban. Sétáltunk az óvárosban (tolva a bicikliket). Megnéztük a Dómot, a Városházát, Gizella királynénk sírját. Megfogadtam, bárhova is megyünk ezután, mindig viszünk nemzeti szalagot, most is jó lett volna egy darabot az emlékhelynél hagyni. Elsétáltunk a három folyó összefolyásához. Nagyon érdekes, a Duna kisebb, mint az Inn és teljesen más a színe.

Passau belvárosában

Gizella királynénk sírhelyénél

A Duna és az Inn összefolyása

Az óváros épületein jól látható a tavaszi árvíz szintje

Egy kis fagyizás után 16 órakor az északi parton elindultunk visszafelé. Ez már az igazi biciklizés volt. Eredetileg a déli parton terveztem az utat, de azt mondták, ott eléggé sok az emelkedő, szemben az északi parttal, ami viszont egy könnyű, sík terep. A szállásunk viszont a déli parton volt, de úgy tudtuk, van egy híd, vagyis egy erőmű tetején biciklivel át lehet menni a másik oldalra.

Egy kicsit elhúztam a többiektől, de végre tekerhettem!

Nagyon élveztem a tekerést, Feri néha figyelmeztetett is, takarékoskodjak az erőmmel, hosszú még az út és legyek tekintettel a többiekre is, ne húzzak előre. Nem is írtam még, voltak közvetlen útitársaink is. Szomszédaink, egy baráti házaspár, Béla és Ili, eredetileg úgy tervezték velünk tartanak a hajóúton és majd vonattal jönnek vissza. De útközben kedvet kaptak a biciklizéshez is. Már a hajón megérdeklődtük, igen kedvező feltételekkel lehetett nagyon jó minőségű kerékpárokat kölcsönözni. Ili egy szuper elektromos kerékpárt választott, amit kicsit nehezen szokott meg, de a végére már egészen beleszeretett.

Szóval szép nyugodtan tekertünk, Passautól 30 km-re volt a szállásunk. Útközben, még Németországban egy Pennyben bevásároltunk némi vacsorára valót. Kicsit több lett a csomagunk, de nem volt gond, ügyesen bepakoltunk a kerékpáros táskákba. Szerencsésen megérkeztünk az erőműhöz (Jochenstein), ahol át akartunk kelni a déli partra, de sehogy sem találtuk a felvezető utat. Sikerült megtudnunk, hogy 47 lépcsőn kellene felcipelni a bicikliket, úgy tudunk, csak átmenni, vagy pár kilométerrel lejjebb, van egy komp. A komp mellett döntöttünk. Öt perccel a zárás előtt értünk oda, nagy szerencsénk volt. Jókat nevettünk, ha lekéstük volna a kompot, tekerhettünk volna vissza, cipekedhettünk volna a lépcsőn. Különösen Ili elektromos biciklijével lett volna ez nagy élmény, de a csomagokkal felpakolva egyik biciklit sem lett volna könnyű cipelni.

Szerencsésen átkeltünk a komppal, nem is mi voltunk az utolsó fuvar, még utánunk is fordult egyet. A szállásunk Engelhartszellben volt. Egy jó meredek emelkedőn kellett felmenni, csak Feri volt az, aki végig tekert, mi többiek, inkább toltuk a járgányainkat. Egyszerű, kellemes szállásunk volt, kedves házigazdákkal. A teraszról csodálatos kilátás nyílt a Dunára és a falu egy részére is. Megvacsoráztunk, megettük, amit útközben a Pennyben vásároltunk, egy kicsit még beszélgettünk, aztán lefeküdtünk. Ma csak 30 km-t tekertünk, de fáradtak voltunk, egyre melegebb lett és a következő napokra fokozódó kánikulát jeleztek.

Kompozás