Kerékpárral Passautól Bécsig

Ismét egy nagy kalandra készülök. Kerékpárral szeretném megtenni a Passau - Bécs közti távolságot.

2013. július 24-én indulunk. Bécsből hajóval megyünk Passauba, ez két napig tart, majd négy nap alatt tekerünk visszafelé.

A 800 km-es gyaloglás után, melynek részletes naplója olvasható a www.armaiera.blog.hu linken, Erika és Judit a Caminon címmel, most egy kb.320 km-es biciklizésnek fogok nekivágni.  Ennek az útnak élménybeszámolóját szeretném megosztani mindazokkal, akiket ez érdekel.

Az utat férjemmel együtt tesszük meg. Nagyon örülök, hogy velem tart. A hajóúton társaink lesznek még a szomszédaink is, de ők a biciklizést már nem merték bevállalni. Legalább is így gondolták.

Későbbi megjegyzés:  2017, júliusában végigtekertük a Duna menti kerékpárút németországi szakaszát is, Donaueschingentől Passauig. Ennek naplója is olvasható a www.erika2017.blog.hu linken.

2013. július 23.

Eddig azt lestem az időjárás előrejelzésben, lesz-e eső. Mostanra kiderült, eső nem várható de beüt az igazi kánikula. Sikeresen összecsomagoltunk és elindultunk, egyelőre Bécsbe.

Egész nap készülődtünk. A csomagolás nem tartott sokáig, az előrejelzett kánikulában való kerékpározáshoz nem kellett sok holmit magunkkal vinni. Az esőköpenyt és egy vékony dzsekit azonban nem mertem itthon hagyni. Nem vittem viszont zárt sportcipőt. Egy kényelmes papucsban mentem és a túraszandit terveztem a tekeréshez. A Velencei tó körüli bringázásnál már kipróbáltam és úgy gondoltam, most is megfelel.

Kétféle kerékpáros táskát is kölcsön kaptam, a kisebb mellett döntöttem, alig volt cuccom. Fehérnemű, 2 pár zokni, fürdőruha, kerékpáros nadrág, térdnadrág, 3 póló, 1könnyű nyári ruha, törülköző, tisztálkodási szerek, kenőcsök, gyógyszerek. 1 literes flakon innivaló, egy kis szendvics útravalónak, kevés gyümölcs, fényképezőgép, napszemüveg, térkép, útvonal és szállásterv. Éltem én már öt hetet is egy hátizsákból, öt nap szinte semminek tűnt.

A készülődés azért tartott sokáig, mert itthon kellett mindent elrendezni. Érett a sárga- és őszibarack is. Babot, vöröshagymát és a fokhagymát is be kellett takarítani. És bőven locsolni mindent, készülve a hőségre. A szomszédokra bíztuk a virágokat és az állatokat. A kerttel pedig lesz, ami lesz.

Este kilenckor indultunk el. Már nem tűzött szemünkbe a lenyugvó nap, nem volt hőség. a forgalom is elviselhető volt. Éjfélre értünk Bécsbe. Szerencsére, ott van lehetőségünk bármikor aludni.

Holnap indulunk!!! Két nap kirándulás, majd 4 nap tekerés!!!

Nagy kalandnak ígérkezik, majd meglátjuk, hogy birkózunk a kilométerekkel.

2013. július 24.

A hajóval utazni igazi luxus volt.

Reggel gyorsan összekaptuk magunkat és már indulhattunk is. Reggelit ígértek a hajón, én azért biztonságosnak éreztem a csomagunkban levő pár szendvicset. Már kihurcolkodtunk az autóhoz, még Ferire kellett várni, de ő csak nem jött. Visszaszaladtam megnézni, mit csinál olyan sokáig, hát ledöbbenve láttam, ömlik a vér a kezéből, próbál valamit nyomkodni rá. Kiderült, belekapott a borotvájába, és a hárompengés borotva, három rétegben nyeste le az egyik ujja hegyét. Gyorsan bekötözgettük és végre elindultunk. Bécs Nussdorf kikötőből indult a hajó. Feri már korábban felfedezte a parkolási és közlekedési lehetőségeket, így nem kellett sokat teketóriáznunk. Nagyon közel találtunk ingyenes parkolóhelyet. Kipakoltuk a bicikliket, legurultunk a kikötőhöz és megkezdődött a beszállás.

Hajónk a  Kaiserin Elisabeth

A személyzet nagyon kedves volt. A beszállójegyeket már korábban megkaptuk postán, csak a kerékpár szállítási díjat kellett a helyszínen fizetni. Kijelölt helyünk volt az éttermi részben, ahol már a reggelire terített asztal várt minket.

8 óra 5 perckor felhúzták a horgonyt és elindultunk. A hajó nagyon szép volt, nem volt semmi csalás az utazási ajánlatban. Azt kaptuk, amit ígértek. A fedélzeten napozóágyak, székek voltak, árnyékos és napos pihenőhelyek. A belső éttermi rész pedig egy kis visszavonulásra is lehetőséget adott. Természetesen büfék is voltak, de az sem volt gond, hogy az otthonról hozott inni- és ennivalónkat fogyasztottuk.

Nem volt tele a hajó, a későbbi kikötőkben mindig voltak újabb fel- és leszálló utasok. Tehát nem mindenki tette meg végig a Bécs-Passau  útvonalat. Viszont nagyon sok bicikli volt a fedélzeten. Részben az utasoké, hasonlóan. mint a miénk, de a hajótársaság sok saját kerékpárt szállított.

Már a beszállásnál felfigyeltünk egy magyar házaspárra. Először csak köszöntöttük egymást, de később elég hosszan beszélgettünk is velük. Ők a vonatos visszautazást választották, de elismerőleg nyilatkoztak kerékpáros vállalkozásunkról.

A bőséges reggeli után én feltelepedtem a fedélzetre és csak gyönyörködtem a tájban, a folyóban, a hajókban és figyeltem a parton biciklizőket. Izgatottan gondoltam rá, rövidesen mi is ott fogunk tekerni.

A fedélzeten pihenésre és komoly eszmecserére is volt lehetőség

9 óra 10 perckor behajóztunk az első zsilipezéshez, Greifensteinnél. Nagyon érdekes volt, még sosem éltem át ilyet.

Zsilipezéshez érkezünk

10 óra 20 perckor Tullnnál mentünk át az első híd alatt. Számomra a hidak a legcsodálatosabb építménynek számítanak. Nem túl gyakran van az embernek alkalma egy híd alatt áthajókázni, hát most ezt is megéltem pár alkalommal. Egyetemista koromban kétszemélyes turistakenukkal voltunk vízitúrán a tátrai folyókon. Akkor gyakran húztuk meg magunkat hidak védelmében a tűző napsugarak, vagy a szakadó eső ellen.

11 órakor már a második duzzasztónál, Altenwörthnél zsilipeltünk. 89 méterről 274 méterre emelték meg a hajót és ez a magasságkülönbség fennállt a többi duzzasztónál is.

Útközben a parti nevezetességeket hangszórón keresztül ismertették, németül és angolul is. Mindig tudtuk hol járunk és mit látunk.

Fél kettőkor kikötött a hajónk és egy rövid sétát tehettünk a nagyon hangulatos kisvárosban, Dürnsteinban.

Kikötés előtt- a háttérben Dürnstein

A kanyargó Duna látképe egy parti magaslatról

Délután már látszottak a vacsorához való előkészületek. Terítés és nagy sürgés- forgás volt az éttermi részben. Hat órakor pedig már hívtak is minket a pazar svédasztalos vacsorához.

Fél kilencre értünk Greinbe, ahol egy kis várakozás után, autóbuszra kellett átszállnunk. Kb. 40 perces buszozás után értünk Linzbe, különböző 4 és 5 csillagos szállodákban helyezték el az utasokat. A miénk egy pazar ötcsillagos volt. Csak az volt a baj, hogy igazából nem is tudtuk felfedezni. Elég későn értünk oda és reggel hétkor már indultunk is tovább.

2013. július 25.

7 óra 10 perckor indultunk a hotelból, autóbusszal vittek Aschachba, ahol már várt minket a hajó. Hasonlóan a tegnapi naphoz, terített asztalok vártak minket, és negyed kilenckor indult tovább a hajó. Egy nyugdíjas csoport töltötte meg a tegnap még üresen maradt helyeket. Indulás után pár perccel rögtön egy zsilipezés következett, immár az ötödik. Ezt az étteremből követtük nyomon, közben megreggeliztünk. Láttuk, néhány asztalnál megmaradtak a reggelik, például magyar útitársaink helyén is. Először azt hittük, lemaradtak a hajóról, de később a fedélzeten találkoztunk. Elmondták, ők reggeliztek a hotelben, ahol a szállásuk volt (nem ott, ahol a miénk). Pazar svédasztalos reggelit is kaptak. De az is teljesen elégséges volt, amit mi kaptunk a hajón.

Csodálatos tájakon hajóztunk. A Duna hurok látványa lenyűgöző.

Néhány kép a tájról

Már tegnap megtudtuk, hogy az egyik kapitány magyar, ma sikerült is vele beszélgetnünk. Nándor délvidéki, a másik kapitány szerb, a fedélzetmester bolgár volt.

Dél körül értünk Engelhartszellbe, ahol ismét autóbuszra kellett átszállnunk. Ezzel tulajdonképpen a hajóút véget is ért. Azt mondták, valami sztrájk miatt nem tudunk a német szakaszon zsilipelni, és továbbhajózni de szerintem ez csak egy mese volt. Már ott vártak minket az autóbuszok a kerékpárszállító utánfutókkal. A személyzet nagyon gyorsan átpakolta a bicikliket, mi pedig átszálltunk a buszra és így érkeztünk meg Passauba.

Megszemlélem a rakományt. Megvannak a kerékpárjaink, irány Passau!

Itt most már a biciklikkel folytattuk az utunkat. Egy hűs parkban az Inn partján megettük a szendvicseinket, majd elindultunk körülnézni a városban. Sétáltunk az óvárosban (tolva a bicikliket). Megnéztük a Dómot, a Városházát, Gizella királynénk sírját. Megfogadtam, bárhova is megyünk ezután, mindig viszünk nemzeti szalagot, most is jó lett volna egy darabot az emlékhelynél hagyni. Elsétáltunk a három folyó összefolyásához. Nagyon érdekes, a Duna kisebb, mint az Inn és teljesen más a színe.

Passau belvárosában

Gizella királynénk sírhelyénél

A Duna és az Inn összefolyása

Az óváros épületein jól látható a tavaszi árvíz szintje

Egy kis fagyizás után 16 órakor az északi parton elindultunk visszafelé. Ez már az igazi biciklizés volt. Eredetileg a déli parton terveztem az utat, de azt mondták, ott eléggé sok az emelkedő, szemben az északi parttal, ami viszont egy könnyű, sík terep. A szállásunk viszont a déli parton volt, de úgy tudtuk, van egy híd, vagyis egy erőmű tetején biciklivel át lehet menni a másik oldalra.

Egy kicsit elhúztam a többiektől, de végre tekerhettem!

Nagyon élveztem a tekerést, Feri néha figyelmeztetett is, takarékoskodjak az erőmmel, hosszú még az út és legyek tekintettel a többiekre is, ne húzzak előre. Nem is írtam még, voltak közvetlen útitársaink is. Szomszédaink, egy baráti házaspár, Béla és Ili, eredetileg úgy tervezték velünk tartanak a hajóúton és majd vonattal jönnek vissza. De útközben kedvet kaptak a biciklizéshez is. Már a hajón megérdeklődtük, igen kedvező feltételekkel lehetett nagyon jó minőségű kerékpárokat kölcsönözni. Ili egy szuper elektromos kerékpárt választott, amit kicsit nehezen szokott meg, de a végére már egészen beleszeretett.

Szóval szép nyugodtan tekertünk, Passautól 30 km-re volt a szállásunk. Útközben, még Németországban egy Pennyben bevásároltunk némi vacsorára valót. Kicsit több lett a csomagunk, de nem volt gond, ügyesen bepakoltunk a kerékpáros táskákba. Szerencsésen megérkeztünk az erőműhöz (Jochenstein), ahol át akartunk kelni a déli partra, de sehogy sem találtuk a felvezető utat. Sikerült megtudnunk, hogy 47 lépcsőn kellene felcipelni a bicikliket, úgy tudunk, csak átmenni, vagy pár kilométerrel lejjebb, van egy komp. A komp mellett döntöttünk. Öt perccel a zárás előtt értünk oda, nagy szerencsénk volt. Jókat nevettünk, ha lekéstük volna a kompot, tekerhettünk volna vissza, cipekedhettünk volna a lépcsőn. Különösen Ili elektromos biciklijével lett volna ez nagy élmény, de a csomagokkal felpakolva egyik biciklit sem lett volna könnyű cipelni.

Szerencsésen átkeltünk a komppal, nem is mi voltunk az utolsó fuvar, még utánunk is fordult egyet. A szállásunk Engelhartszellben volt. Egy jó meredek emelkedőn kellett felmenni, csak Feri volt az, aki végig tekert, mi többiek, inkább toltuk a járgányainkat. Egyszerű, kellemes szállásunk volt, kedves házigazdákkal. A teraszról csodálatos kilátás nyílt a Dunára és a falu egy részére is. Megvacsoráztunk, megettük, amit útközben a Pennyben vásároltunk, egy kicsit még beszélgettünk, aztán lefeküdtünk. Ma csak 30 km-t tekertünk, de fáradtak voltunk, egyre melegebb lett és a következő napokra fokozódó kánikulát jeleztek.

Kompozás

2013.július 26.

Jól aludtunk az éjszaka, abszolút nyugodt helyen volt a szállásunk, távol a falu zajától egy erdőszélen. Fél nyolcra kértük a reggelit és 9 órakor el is indultunk. Csak erősen fékezve mertem a nagy és hosszú lejtőn legurulni, de jobb volt, mintha rögtön egy nagy emelkedővel kezdődött  volna a nap. A komppal vissza kellett menni az északi partra, vagyis ajánlatos volt visszamenni, mert a térképünk szerint  déli parton egy idő után megszűnik a kerékpárút. Ez azért volt vicces, mert Nemsokára, Schlögent elérve, kompozhattunk vissza a déli partra, hasonló okokból. De egy-egy kompozás külön élmény volt és nem is került túl sokba.

Kompozás előtt

...Ferivel

... Bélával

Csodálatos tájakon haladtunk. Gyakran megálltunk, sokat fényképeztünk, úgy gondoltuk, a természetnek ezt a csodáját nem elég látni, meg is kell örökíteni. Feri volt a fő fényképész, emiatt többször egy kicsit le is maradtunk barátainktól. Egy ilyen lemaradást akartunk behozni, amikor már messziről láttuk, hogy egy jókora emelkedő következik. Jól beletekertünk, hogy fel tudjunk tekerni, amikor az utolsó pillanatban észrevettem, hogy a kerékpárút nem az emelkedőn, hanem egy éles bal kanyarral továbbra is sík terepen, a Duna partján folytatódik. Mondtam is Ferinek, remélem Iliék is észrevették a táblát és nem mentek egyenesen fel az emelkedőn. De bizony így történt. Már jó ideje tekertünk és csodálkoztunk is rajta, hogy így elmentek előre és nem várnak be minket, amikor csörgött a telefon és Iliék érdeklődtek, hol maradtunk le ilyen sokáig. Mert ők fent ülnek valami magaslaton, gyönyörködnek a kilátásban, de már igencsak sokallják, hogy mi még mindig nem értünk oda. Tisztáztuk a félreértést, mondtuk nekik, ők tévedtek le az útról. Nem kellett túl sokat várnunk, ismét együtt voltunk. Jókat nevettünk és megállapítottuk, nem olyan rossz dolog ez a telefon:-)

Ilivel a vízparton

Itt még Szivákékkal

Az árnyas vízparton öröm volt tekerni

Egy csodálatos panoráma

Ottensheimnél az erőmű tetején visszamentünk az északi partra, és itt az egész út legkellemetlenebb  szakaszán tekertünk Linzig. Borzasztó meleg volt, a kerékpárút egy nagy forgalmú főút mellett haladt. Nem voltak fák, ezerrel tűzött a nap. Izzadtan, porosan, szomjasan, fáradtan értünk Linzbe. A kút, ami a kerékpárút mellett volt, minden kincsnél többet ért.

Megkerestük a kerékpárraktárt, ahol Iliék leadták a kölcsön kerékpárokat, majd ők kimentek a vasútállomásra és vonattal jöttek vissza. Így is 100 km-t tekertek összesen és elmondásuk szerint nem bánták meg. Érdekes volt, hogy Passauban és Linzben is magyar, pontosabban vajdasági magyar fiatalemberekkel találkoztunk a kerékpárraktárakban, akik ott dolgoznak. Nagyon kedvesek voltak.

Linz belvárosában

Miután kedves társainktól elköszöntünk, most már ketten maradva, indultunk tovább. Még 20 km-t kellett mennünk a lefoglalt szállásig. A Duna északi partján haladtunk, nagyon jó minőségű kerékpárúton. Eléggé fáradtak voltunk, a nagy meleg sokszorozva vette az erőnket. Lassan fogytak a kilométerek. Már azt hittük, Enns látszik a túloldalon, amikor egy fiatal srácot megkérdeztünk és kiderült, még mindig Linz ipari negyedénél járunk. Már túl soknak tartottam a napi kilométert, amikor ismét kérdezősködtünk, hol van az a Luftenberg. Már nem voltunk messze és szerencsésen meg is találtuk Frau Resanka házát, ahol a szállásunk volt foglalva. Egyszerű kis szobánk volt, fürdőszoba a folyosón, de nem volt gond, mert három szobához tartozott két fürdőszoba. Nagyon nehezen találtunk szállást ezen a részen előfoglalással. Útközben nagyon sok szálláslehetőség kínálkozott, nem tudjuk, lett volna-e szabad hely, és azt sem tudjuk mennyiért. Így előre lefoglalva, nagyon kényelmes volt. Meg is beszéltük Ferivel, ha újra mennénk, megint így csinálnánk, nem bíznánk a véletlenre. Előre megterveztük az útszakaszokat, lefoglaltuk a szállásokat. A szállásnál fontos volt az ár és az, hogy legyen hozzá reggeli. Nem akartunk kempinget és tömegszállást sem. Az egyszerű fizetővendég szoba tökéletesen megfelelt.

Rövid pihenés és fürdés után elmentünk vacsorázni egy közeli étterembe, ahol rengeteg kerékpáros turista volt, minden korosztály. Hatalmas kultusza van a biciklizésnek. Nagyon örültem, hogy ilyen szép távot teljesítettünk. Fáradtak voltunk, de meg sem fordult a fejünkben, hogy nem bírjuk, vagy, hogy minek vágtunk neki az útnak. És ez nagyon jó.

Egy kerékpáros útjelzőtábla

2013. július 27.

Frau Resanka nagyon elegánsan reggeliztetett, kedves idős hölgy. Kellemes volt a szállás is, bár érezni lehetett, hogy igencsak melegszik az idő.

Indulás előtt

8:45-kor indultunk. Kb. 80 km-nek számoltam a mai utat, lett belőle 86. Kicsit eltávolodtunk a Dunától, de szép helyeken és jó utakon, jó tempóban haladtunk. Sajnos gyorsan melegedett az idő, lélekben felkészültünk az újabb meleg rekordra. Az  északi parton tekertünk és igencsak megizzadtunk mire Wallsee-be értünk. Az erőmű mellett nagyon kellemes pihenőhely található, sok paddal, asztalokkal és ami nagyon fontos egy kúttal. Nem sok vízvételi lehetőség van az út során. Emlegettük, a Fertő tó körül milyen jól kiépített vízvételi lehetőségek voltak.

Kicsit hosszabb pihenőt tartottunk, még beszélgettünk is német fiatalokkal. Nagyon sok idősebb ember biciklizik, itt is egy egész csapat tartott pihenőt. Sokan elektromos kerékpárral mennek. Le a kalappal előttük! Sajnos nálunk az idős emberek nem ilyen bevállalósak. A sok munkába és a szünet nélküli robotba belefáradva nem biciklizéssel töltik az idejüket. Persze közbeszólnak a betegségek és nem utolsó sorban az anyagi lehetőségek is. Nem tudom mit csinálna egy német nyugdíjas, ha annyi pénzből kellene megélnie, mint nálunk egy átlag nyugdíjasnak. 

Már indulni akartunk, amikor még egy utolsó mosakodásra visszamentem a kúthoz, amikor megszólított egy német hölgy. Kérdezte, ugye magyarok vagyunk? Elmondta, hogy ők már két napja figyelnek minket, tudta az első nap még négyen voltunk, tegnap pedig már csak minket kettőnket láttak. Tegnap a vacsoránál ők is ott ültek a vendéglő udvarán és éppen gondolták odajönnek hozzánk, de mi már befejeztük a vacsorát és eljöttünk. Mondták, ők ott aludtak a vendéglő egyik szobájában, de nagyon nem voltak megelégedve. Pedig először mi is ott akartunk szállást foglalni, csak nem volt hely. Az ottani tulajdonos ajánlotta Resankát, akivel igencsak jól jártunk. Olcsóbb volt és mint kiderült jobb is, mint a nagy reklámú biciklis szállás.

Lehetett válogatni az útvonalak között, hidak, kompok, erőművek és bicikliút a folyó mindkét oldalán.

Felfrissülés egy kútnál

A német házaspárral egy kicsit elbeszélgettünk. Elmondtuk, kik vagyunk, honnan hová biciklizünk. De az általam nagyra tartott vállalkozásunk eltörpült az ő történetük mellett. Lipcséből indultak és mennek le egészen a Fekete tengerig. Szeptember közepére szeretnének megérkezni. Ők már nyugdíjasok, idejük bőven. Hihetetlen ez az egész! De tulajdonképpen egy kicsit irigyeltem is őket. Milyen szerencse, ha az ember idős korára is egészséges marad! Sajnos az én környezetemben nem ezt látom. Az öregség egyet jelent a betegségekkel.

A német házaspárral még többször találkoztunk a nap folyamán. Valamikor délután megint egyszerre tartottunk pihenőt. Ők éppen szállást kerestek, azt mondták , nincs foglalásuk. A nap végére már látják, hol szeretnének megszállni és akkor telefonon érdeklődnek. De erre a napra még nem sikerül semmit foglalni. Felmerült, hogy ott, ahol nekünk van foglalásunk, ők is oda jönnének, de sajnos már nem volt szabad szoba ott sem. Hát igen a turistaszezon közepén tartunk és közben hétvége van, ilyenkor minden foglalt. Most örültem csak igazán, hogy nekünk nem kell a szállásokkal foglalkozni útközben, otthonról mindent bebiztosítottunk.

Rövidesen ismét a Duna közvetlen partjára vezetett a bicikliút. Grein-nél egy Hoferban bevásároltunk és egy árnyas padon ülve jól belakmároztunk. Különösen jól esett a hideg tej, mert őrült meleg volt, 38-39 fok. Én már tudtam a Caminorol, hogyha az ember bevásárol élelemből, utána gond azt cipelni. Most a súly nem számított, sokkal inkább a mennyiség. Nagy nehezen belegyömöszöltük a maradék ennivalónkat a táskáinkba, de szükség is volt rá, mert tudtuk másnap vasárnap, csak étteremben lehetne enni.

Útközben....

Greinnél a hídon átmentünk a déli partra és nagyon szép, árnyas úton tekertünk tovább. Több pihenőt tartottunk, egyszer még a Duna szélébe is bemerészkedtem. Egy kicsit lemosakodtam, jól esett a hűvös víz a rekkenő hőségben. Ybbsnél ismét eltávolodtunk egy kicsit a Dunától és egy bevásárlóközpont épületei között vezetett az utunk. A hőség borzasztó volt, izzott alattunk az aszfalt. De rövidesen visszajutottunk a közvetlen Duna partra és ilyenkor a víz felől mindig volt egy kicsit hűsebb áramlás, ami elviselhetőbbé tette az utat. Azzal vigasztaltam magunkat, sokkal rosszabb is lehetne. Például szakadna az eső és viharos szembeszél fújna. De nekünk csak forróság volt.

Este hat előtt érkeztünk Pöchlarnba. Nagyon szép szállásunk volt, Haus Barbara volt a panzió neve. Ez volt a legdrágább szállásunk, de nagyon szép hatalmas szobánk volt. Nem volt légkondi, de viszonylag hűvös volt a szoba, nem sütötte a nap az ablakokat. Rögtön lezuhanyoztunk, majd pihentünk egyet. Fél kilenckor elindultunk egy kicsit körülnézni a városban. Vacsoráztunk egy kis vendéglőben, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy nem csak a teraszon, hanem a belső helységekben is lehetett dohányozni.

Meg kell állapítanom, hogy meglepően jól bírjuk az utat. Estére persze, hogy elfáradunk, de a lábaim nem fájnak különösebben. Délutánra már egy kicsit többet fészkelődök a nyergen, de a hátsóm is egész jól bírja. Azt már otthon megbeszéltük, hogy ez az út csak a biciklizésről fog szólni. A nevezetességeket csak távolról megszemléljük, de nem teszünk semmiféle kitérőt. Elég nagy távokat terveztünk egy napra, mese nem volt, a lefoglalt szálláshelyig el kellett érnünk estig. Többször tartottunk pihenőt, délutánonként gyakrabban és hosszabbakat és szerintem nagyon jól sikerült gazdálkodni az erőnkkel.

2013. július 28.

A Haus Barbarában nem csak a szoba volt nagyon szép, gazdag svédasztalos reggelit is kaptunk. Nagyon elegáns volt minden. Különösen sok folyadékot ittam, kávét, teát, gyümölcsleveket és persze a sajtokra is rávetettem magam. 8:40-kor indultunk. Nagyon szép volt az út, a Duna jobb partján tekertünk. Egy nagyobb és hosszabb emelkedő után, ahol úgy toltam fel a biciklit, jutalomút volt a sok lejtő. Egyszer 40 km/h-ra is felgyorsultam. A sok lejtő miatt igen csak gyorsan haladtunk, egy-kettőre lenyomtunk 50 km-t. Persze tartottunk kisebb pihenőket. Ismét őrült meleg volt, többször lementem a Dunához, lemosakodtam és lefröcsköltem magam a hűs és még mindig egész tiszta vízzel.

Délután egyre melegebb lett és egyre gyakrabban tartottunk pihenőt.

Szőlőskertek és gyümölcsösök között vezetett az utunk. Kevés volt az árnyék és 40 fok felé volt a hőmérséklet. Feri meg akarta kóstolni a helyi borok valamelyikét. Egy pincészetbe tértünk be, ahol Feri bort, én pedig fröccsöt ittam. Mindegy volt mi az, csak hideg legyen!

Még párszor megálltunk, mindig csak inni akartunk. Az út melletti Donaurestaurantban 1-1 nagy limonádét ittunk, ez volt a legkifizetődőbb, fél liter hideg limonádét kaptunk elfogadható áron.

Képek a harmadik napról

Tekertünk műemlékek tövében......Melk

....árnyas fák alatt

...vízparton

....szőlőskertek között

Egy kis pihenés mindig jól esett

július 29.

Reggeli után gyorsan összekaptuk magunkat és már indultunk is. Tudtuk rövid szakasz vár ránk és este már otthon leszünk.

A Duna déli partján tekertünk és nagyon gyorsan haladtunk. Hihetetlenül gyorsan fogytak a kilométerek, általában 20km/h-val mentünk. Könnyű volt a terep és egy kis hátszél is segítségünkre volt. Kivéve a kezdeti szakaszt, amikor csak tolni tudtuk a bicikliket. Nem a nagy hegyek és emelkedők miatt, hanem egy olyan útra tévedtünk. ahol még nem takarították el teljesen az árvíz nyomait. Tulajdonképpen nem tévedtünk el, maradtunk a kerékpárúton. Valószínű, elkerülte a figyelmünket egy jelző tábla, hogy a kerékpárút csak gyalog járható, úgy is nehezen. Valami tolólappal már biztosan végigmentek az úton, azt lehetett látni, de még mindig vastag homokréteg tette lehetetlenné a biciklizést, de még a járás sem volt könnyű. Nem voltunk egyedül ezen a kalandos útszakaszon, kicsit vigasztalt, hogy más is idetévedt.

Az árvíz nyomai

Talán fél óráig sem tartott ez a menetelés, kiértünk a rendes útra és onnantól már nagyon jól haladtunk. 12 órára már meg is érkeztünk Bécsbe.  Csak a hajókikötőig kellett mennünk, hiszen ott parkolt az autónk.

A megérkezés boldog pillanata

Jó volt megérkezni, de szinte hihetetlen volt, vége a 330 km-es kerékpározásnak. Megcsináltuk, sikerült! Tulajdonképpen négy nap alatt tettük meg a Passau Bécs távolságot. Szerencse kísérte az utunkat, a jó Isten velünk volt mindvégig. Nem történt semmi baj, a biciklik és mi is jól bírtuk az átlagon felüli terhelést. A legnagyobb gond a hőség volt, de mint már írtam, lehetett volna rosszabb is. Tulajdonképpen, ha valaki július végén vág neki ennek az útnak, számolni kell azzal, hogy nyáron általában meleg szokott lenni. De nem esett az eső, nem volt viharos szél és így még a Dunában is meg lehetett mártózni.

Az Donauradweg, tehát a Duna menti kerékpárút ausztriai szakasz valóban nem nehéz. Mindenkinek bátran ajánlom, aki egy kis kedvet érez hozzá. Nekünk, így a hajóúttal fűszerezve, még nagyobb élmény volt.

A kerékpárt tekintve, nekem egy nagyon egyszerű 3 sebességes agyváltós kerékpárom van. Nem jelentett akadályt a több sebesség hiánya. A kerékpárok szállítása a hajóval megoldható volt, de vonaton is lehet biciklit szállítani. És van még egy lehetőség, ami nálunk még nem nagyon elterjedt, de ott nagy népszerűségnek örvend, a kerékpár kölcsönzés. Jó minőségű kerékpárokat lehet kölcsönözni, elfogadható áron, még elektromosat is. Ebben az esetben, ha valami gond van útközben a járgánnyal, még a szervizelés is megoldott.

Az interneten ingyenes prospektus rendelhető Donauradweg címmel, ami részletes térképeket tartalmaz és tájékoztat a szállás- étkezés- és szervízlehetőségekről, ismerteti a nevezetességeket. Nagyon hasznos kis kiadvány. Az útvonal jó minőségű és jól jelzett kerékpárút, leggyakrabban a Duna mindkét partján, helyenként alacsonyabb rendű közút, vagy helyi forgalmat lebonyolító út. Végig biztonságos, bár gyakran a folyó melletti gáton halad, ahol egész közel vagyunk a vízhez. Kevés gyereket láttunk, de a fiatal felnőttektől kezdve minden korosztály képviselteti magát.

Nagyon örülök, hogy nekivágtunk ennek az útnak és biztos vagyok benne, ha erőm és egészségem engedi, lesz folytatása a biciklitúrának.

Egy útjelzőtábla a kerékpárúton

A Duna és a kerékpárút 2 képben

Parkoló kerékpárjaink egy híd árnyékában

 Néhány hasznos információ:

http://www.radtouren.at/home.html   - itt lehet rendelni ingyen prospektust különböző kerékpárutakról

http://www.donaureisen.at    -  ennél a társaságnál foglaltuk le a hajóutat

Szállásaink:

Engelhartszell:

 Luftenberg:     Frühstückspension Stefanie Resanka

                         4225 Abwinden- Dorf 227

                         Tel: 0043 7237 4530     

                         http://members.aon.at/stefanie/page_1_1.html

Pöchlarn :     
                      Pension Barbara
                       A-3380 Pöchlarn, Wienerstraße 4
                      Tel.: +43(0)2757 - 23 21 DW Fax: 23
                      http://www.pensionbarbara.net/kontakt.html

Zwentendorf:   

Frühstückspension Jeschko
Bed and Breakfast

Maria Jeschko
Barbaragasse 13  
3435  Zwentendorf an der Donau

Mobil:+43 (0)650 – 84 18 275 

E-Mail:info@pension-jeschko.at
Website: www.pension-jeschko.at

Mindegyik szállás nagyon jó volt, bátran ajánlom mindenkinek.

Ha bárkinek kérdése van az úttal kapcsolatban, írjon az armaierakukac gmailpont com címre, szívesen segítek.