2013. július 23.
Eddig azt lestem az időjárás előrejelzésben, lesz-e eső. Mostanra kiderült, eső nem várható de beüt az igazi kánikula. Sikeresen összecsomagoltunk és elindultunk, egyelőre Bécsbe.
Egész nap készülődtünk. A csomagolás nem tartott sokáig, az előrejelzett kánikulában való kerékpározáshoz nem kellett sok holmit magunkkal vinni. Az esőköpenyt és egy vékony dzsekit azonban nem mertem itthon hagyni. Nem vittem viszont zárt sportcipőt. Egy kényelmes papucsban mentem és a túraszandit terveztem a tekeréshez. A Velencei tó körüli bringázásnál már kipróbáltam és úgy gondoltam, most is megfelel.
Kétféle kerékpáros táskát is kölcsön kaptam, a kisebb mellett döntöttem, alig volt cuccom. Fehérnemű, 2 pár zokni, fürdőruha, kerékpáros nadrág, térdnadrág, 3 póló, 1könnyű nyári ruha, törülköző, tisztálkodási szerek, kenőcsök, gyógyszerek. 1 literes flakon innivaló, egy kis szendvics útravalónak, kevés gyümölcs, fényképezőgép, napszemüveg, térkép, útvonal és szállásterv. Éltem én már öt hetet is egy hátizsákból, öt nap szinte semminek tűnt.
A készülődés azért tartott sokáig, mert itthon kellett mindent elrendezni. Érett a sárga- és őszibarack is. Babot, vöröshagymát és a fokhagymát is be kellett takarítani. És bőven locsolni mindent, készülve a hőségre. A szomszédokra bíztuk a virágokat és az állatokat. A kerttel pedig lesz, ami lesz.
Este kilenckor indultunk el. Már nem tűzött szemünkbe a lenyugvó nap, nem volt hőség. a forgalom is elviselhető volt. Éjfélre értünk Bécsbe. Szerencsére, ott van lehetőségünk bármikor aludni.
Holnap indulunk!!! Két nap kirándulás, majd 4 nap tekerés!!!
Nagy kalandnak ígérkezik, majd meglátjuk, hogy birkózunk a kilométerekkel.