Kerékpárral Passautól Bécsig

2013. július 24.

A hajóval utazni igazi luxus volt.

Reggel gyorsan összekaptuk magunkat és már indulhattunk is. Reggelit ígértek a hajón, én azért biztonságosnak éreztem a csomagunkban levő pár szendvicset. Már kihurcolkodtunk az autóhoz, még Ferire kellett várni, de ő csak nem jött. Visszaszaladtam megnézni, mit csinál olyan sokáig, hát ledöbbenve láttam, ömlik a vér a kezéből, próbál valamit nyomkodni rá. Kiderült, belekapott a borotvájába, és a hárompengés borotva, három rétegben nyeste le az egyik ujja hegyét. Gyorsan bekötözgettük és végre elindultunk. Bécs Nussdorf kikötőből indult a hajó. Feri már korábban felfedezte a parkolási és közlekedési lehetőségeket, így nem kellett sokat teketóriáznunk. Nagyon közel találtunk ingyenes parkolóhelyet. Kipakoltuk a bicikliket, legurultunk a kikötőhöz és megkezdődött a beszállás.

Hajónk a  Kaiserin Elisabeth

A személyzet nagyon kedves volt. A beszállójegyeket már korábban megkaptuk postán, csak a kerékpár szállítási díjat kellett a helyszínen fizetni. Kijelölt helyünk volt az éttermi részben, ahol már a reggelire terített asztal várt minket.

8 óra 5 perckor felhúzták a horgonyt és elindultunk. A hajó nagyon szép volt, nem volt semmi csalás az utazási ajánlatban. Azt kaptuk, amit ígértek. A fedélzeten napozóágyak, székek voltak, árnyékos és napos pihenőhelyek. A belső éttermi rész pedig egy kis visszavonulásra is lehetőséget adott. Természetesen büfék is voltak, de az sem volt gond, hogy az otthonról hozott inni- és ennivalónkat fogyasztottuk.

Nem volt tele a hajó, a későbbi kikötőkben mindig voltak újabb fel- és leszálló utasok. Tehát nem mindenki tette meg végig a Bécs-Passau  útvonalat. Viszont nagyon sok bicikli volt a fedélzeten. Részben az utasoké, hasonlóan. mint a miénk, de a hajótársaság sok saját kerékpárt szállított.

Már a beszállásnál felfigyeltünk egy magyar házaspárra. Először csak köszöntöttük egymást, de később elég hosszan beszélgettünk is velük. Ők a vonatos visszautazást választották, de elismerőleg nyilatkoztak kerékpáros vállalkozásunkról.

A bőséges reggeli után én feltelepedtem a fedélzetre és csak gyönyörködtem a tájban, a folyóban, a hajókban és figyeltem a parton biciklizőket. Izgatottan gondoltam rá, rövidesen mi is ott fogunk tekerni.

A fedélzeten pihenésre és komoly eszmecserére is volt lehetőség

9 óra 10 perckor behajóztunk az első zsilipezéshez, Greifensteinnél. Nagyon érdekes volt, még sosem éltem át ilyet.

Zsilipezéshez érkezünk

10 óra 20 perckor Tullnnál mentünk át az első híd alatt. Számomra a hidak a legcsodálatosabb építménynek számítanak. Nem túl gyakran van az embernek alkalma egy híd alatt áthajókázni, hát most ezt is megéltem pár alkalommal. Egyetemista koromban kétszemélyes turistakenukkal voltunk vízitúrán a tátrai folyókon. Akkor gyakran húztuk meg magunkat hidak védelmében a tűző napsugarak, vagy a szakadó eső ellen.

11 órakor már a második duzzasztónál, Altenwörthnél zsilipeltünk. 89 méterről 274 méterre emelték meg a hajót és ez a magasságkülönbség fennállt a többi duzzasztónál is.

Útközben a parti nevezetességeket hangszórón keresztül ismertették, németül és angolul is. Mindig tudtuk hol járunk és mit látunk.

Fél kettőkor kikötött a hajónk és egy rövid sétát tehettünk a nagyon hangulatos kisvárosban, Dürnsteinban.

Kikötés előtt- a háttérben Dürnstein

A kanyargó Duna látképe egy parti magaslatról

Délután már látszottak a vacsorához való előkészületek. Terítés és nagy sürgés- forgás volt az éttermi részben. Hat órakor pedig már hívtak is minket a pazar svédasztalos vacsorához.

Fél kilencre értünk Greinbe, ahol egy kis várakozás után, autóbuszra kellett átszállnunk. Kb. 40 perces buszozás után értünk Linzbe, különböző 4 és 5 csillagos szállodákban helyezték el az utasokat. A miénk egy pazar ötcsillagos volt. Csak az volt a baj, hogy igazából nem is tudtuk felfedezni. Elég későn értünk oda és reggel hétkor már indultunk is tovább.